Lélekemelő emléktábla avató ünnepség a barátság nemes eszméje jegyében

Fennállásának 20. évfordulója alkalmából a Semmelweis Egyetem Baráti Köre, évi rendes közgyűléséhez kapcsolva, emléktábla avató ünnepséget tartott a NET Aulájában november 25-én. Az impozáns, több mint 1 m átmérőjű, 62 kg-os öntött bronztáblán a következő klasszikus görög idézet olvasható: MINDAZON JAVAK KÖZÜL, AMELYEKBEN A BÖLCSESSÉG RÉSZESÍT BENNÜNKET, A BARÁTSÁG A LEGÉRTÉKESEBB (Epikurosz), alatta a tábla síkjából kiemelkedő, szoborszerűen formált, barátságra összekapcsolódó két kéz látható. A mű Madarassy István ötvös-szobrászművész alkotása.

A mintegy százfőnyi résztvevő előtt, megnyitó szavaiban Monos Emil, a Baráti Kör elnöke egy igen fontos rejtett kurrikulum kinyilatkoztatásakéntjellemezte a táblát. E rejtett kurrikulum a barátság eszméjének plántálása és művelése, amely – legalább, mint lehetőség – egyetemi képzésünk minden tantárgya hátterében megtalálható. Ennek a nemes eszmének ébresztését, ápolását végzi – immár két évtizeden át, alkotó módon – a Baráti Kör.

A Medikus Zenekar 11 fős kamaraegyüttese, lélekemelő szép koncerttel (Vivaldi A-moll hegedű kettősverseny RV522) járult az ünnepi hangulathoz. A Semmelweis Egyetem felső vezetése nevében, Tulassay Tivadar rektor kérésére, Kellermayer Miklós rektorhelyettes tartott avatóbeszédet, s leplezte le az emléktáblát a Baráti Kör elnökével közösen. Köszöntőbeszédet mondott Szél Ágoston általános rektorhelyettes, mint a Doktori Tanács előző elnöke, Rácz Károly a Doktori Tanács újonnan megválasztott elnöke, Szécsényi-Nagy Balázs a HÖK elnöke, és Sótonyi Péter a Kerpel-Fróniusz Tehetséggondozó Program Tanácsának elnöke.

Kellermayer Miklós:

Különleges, ünnepi alkalomra jöttünk össze, hogy emléktábla felavatásával emlékezzünk meg a Semmelweis Baráti kör 20. születésnapjáról. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Tulassay Tivadar Rektor Úr nevében én köszönthetem a Baráti Kört e jeles esemény alkalmával. Mielőtt elnök úrral közösen lelepleznénk az emléktáblát, hadd köszöntsem én is a jubiláló Baráti Kört.

Antoine de Saint-Exupéry szerint “Gyorsan találunk olyan barátokat, akik segítenek nekünk. De csak lassan érdemeljük ki azokat, akik a segítségünket kérik.”

A Semmelweis Baráti Körben mindez ötvöződik. A Baráti Kör mindig kész a jó ügy segítségére sietni, és már rég kiérdemelte, hogy igaz barátként a segítségét kérjék.

Dicséretes a Semmelweis Baráti kör azon missziója, amellyel az igazság ügyét előre viszik, a legnemesebb emberi eszmék és értékek ápolását, gondozását végzik, és amely értékeket példaként állítanak minden generáció elé, életkortól, szakmától, érdeklődéstől függetlenül.

Bár nem régóta vagyok a Semmelweis Egyetemen, szinte nem is emlékszem olyan egyetemi ünnepi rendezvényre, amelyen ne lett volna ott a Baráti Kör, szerényen, alázatosan, mégis mint egy tartóra helyezett lámpás, hogy valamilyen díjat átadjon különböző kiválóságoknak. Kívánom, hogy ez az emléktábla mementóul szolgáljon nemzedékek számára a Baráti Kör e nemes missziójáról, és emlékeztessen minden erre járót a nemes eszmék, a szabadság és igazság mindennél nagyobb jelentőségére. De egyúttal arra is, hogy a barátság még ezen értékeken is túlmutat. Ezt a misztikus kapcsolatot talán Mark Twain foglalta össze legjobban, amikor így írt: “Egy barát igazi feladata az, hogy kiálljon melletted, ha nincs igazad. Szinte mindenki kiállna melletted, ha igazad volna”.

Éljen soká a Semmelweis Baráti Kör!

Szél Ágoston:

Néhány hete ünnepeltük a Semmelweis Egyetem 240. születésnapját, ma pedig az egyetem Baráti Köre 20 éves fennállásáról emlékezünk meg. Mi is az egyetem? Universitas magistrorum et scholarium, vagyis mesterek és tanítványok közössége. Az egyetemes szó azonban arra is utal, hogy az intézmény több tudomány egyidejű művelésére hivatott, amelyekben doktori fokozat kiadására is jogosult. Büszkén valljuk, hogy mindezeken túl még van valami, ami az egyetemet minősíti, ez pedig az a belső kapcsolatrendszer, amely a képzési szinteket, szervezeti egységeket, tudományterületeket összeköti. Olyan szervezetek, mint a Tudományos Diákkör, a tehetséggondozó és mentorprogramok, az Alumni Társaság és a Baráti Kör. Ezek a kiválóság és az együvé tartozás jegyében működnek. A Doktori Tanács néhány napja leköszönt elnökeként példaértékűnek tartom a Baráti Kör és a Tanács kapcsolatát, amelynek kulcsfontosságú személyisége Monos Emil professzor úr. Ő egykori doktori iskola-vezetőként nemcsak a PhD-képzést, hanem a Baráti Kört is képviseli a Tanácsban. Ezt bizonyítja a legutóbb létrehozott Doktorandusz Kiválósági Díj is, amelyet az idén először két kitűnő PhD hallgató vehetett át a Dies Academicuson. Boldog születésnapot a Semmelweis Egyetem Baráti Körének!

Rácz Károly:

Vannak a valóságban olyan dolgok, amelyek véges számban fordulnak elő, mennyiségük megszámolható, megmérhető, vagy legalábbis megbecsülhető. Sőt, ha az anyagi világ dolgaira gondolunk, akkor szinte mindenről ezt állíthatjuk: végesek a természet kincsei és az ember által létrehozott különböző anyagi javak is. Ezek véges mennyiségéből következik az, hogy ha elveszünk belőlük akkor kevesebb marad, ha valaki többet birtokol, akkor másoknak kevesebb jut. Két dolog azonban a való világban mennyiségileg végtelen, sőt ha abban a szerencsében részesülünk hogy birtokolhatjuk, attól nem kevesebb hanem több juthat másoknak. Ezek a tudás és a szeretet.

Számomra a Semmelweis Egyetem Baráti Köre a szeretet és a tudás együttesét jeleníti meg és bizonyos vagyok benne, hogy a szeretet és barátság összefonódásának köszönhető, hogy működése ezt a szép kerek évfordulót megélte. Hiszem, hogy a Baráti Kör sikerének motorja a szeretet és a tudás. Szeretet az Egyetem, az Alma Mater iránt, a tanár és tanítvány szeretete az egyetemi közösség iránt, megbecsülés és tisztelet azok iránt akik minket tanítottak és a régi tanárok figyelme, törődése és szeretete a jelenkor a tanítványai iránt.

Nem kell bizonygatnom, hogy Baráti Körben a másik mennyiségileg végtelen dolog, a tudás, annak terjesztése és pártolása is folyamatosan jelen van és bizony nagyon hosszúra nyúlna ez az ünnepség, ha fel kellene sorolnom mindazt a sok példát, amivel ezt az állítást megalapozhatnám. Ezek közül csak egyet említek, a Baráti Kör által a legkiválóbb Ph.D. hallgatóknak alapított díjat, melyet a Baráti Kör elnöke alig 2 hete a Ph.D. hallgatók ünnepélyes avatásakor adott át a díjazottaknak.

Kívánom, hogy a szeretet és a tudás kísérje tovább még nagyon sokáig a Baráti Kör működését. Kívánom, hogy az érdeklődők, a régi és mai tanárok, tanítványok sokaságának váljon vonzóvá és fontossá a Baráti Körhöz való csatlakozás. További sikeres munkát kívánok.

Szécsényi-Nagy Balázs:

Sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat nevében a Baráti Kör tagjait, Egyetemünk vezetőit és hallgatóit, és a Medikus Zenekar tagjait, akik koncertjükkel ünneplő közösségünket megajándékozták.

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy e jeles napon – a Baráti Kör 20. születésnapján – a hallgatók nevében köszönthetem Önöket. 20 év nagy idő egy ember életében, ez alatt sok minden megtörténik. 1989-ben a rendszerváltás közepén álltunk, akkor omlott le a berlini fal, ma a XXI. században élünk egy teljesen más világban. Egy akkor született csecsemő ma már fiatal felnőtt, talán éppen Egyetemünk hallgatója.

A Baráti Kör egy különleges közösség. Nemcsak egykori diákok találkozóit szervező társaság, hanem Egyetemünk életének fontos része, amelynek kiemelt célja az ifjúság támogatása, részére hagyományainak átadása. A Baráti Kör ápolja és életben tartja nagyon sok tradíciónkat, amely nélkül bizonyára szegényebbek lennénk. Másik fontos célja, hogy költségvetésének jelentős részével a hallgatókat támogatja: évek óta segíti a testnevelés oktatásának fejlesztését, a Korányi Frigyes Tudományos Fórum kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákjait és a Kerpel-Fronius Tehetséggondozó Program résztvevőit támogatja. A hagyományos ifjúsági pályázatokon túl, már kiváló doktorandusz hallgatók tudományos munkáját is díjazza. Látható, hogy a Baráti Kör Egyetemünk hallgatóinak széles körben nyújt baráti kezet, ami sokkal több az előbb említetteknél. A mai nagy hallgatói létszámú oktatásban ugyanúgy szükség van a mester és tanítvány bensőséges viszonyára, a tudás mellett a hagyományok és az értékek átadására is. Ebben tud talán a legnagyobb segítséget nyújtani a Baráti Kör, amelynek minden tagja részére nagyon jó egészséget és további sikeres munkát kívánok!

Sótonyi Péter:

Az értelmező szótár egyik meghatározása szerint a Baráti Kör: olyan személyek szerveződése, akik közös célok megvalósításáért tevékenykednek. Egyetemünk Baráti Körére ez teljes mértékben vonatkozik. Olyan szerveződésről van szó, amelynek tagjai önzetlenül működnek azért, hogy az Egyetemet segítsék különböző problémáinak megoldásában. Az alapítók szándékától napjainkig ez így van, ezért köszönet Dr. Somogyi Endrének, Dr. Fekete Györgynek és Dr. Monos Emilnek. A jeles ünnepségen a Tehetséggondozó Tanács nevében szólhatok, ezért engedjék meg, hogy köszönetemet fejezzem ki, azért hogy a Baráti Kör ösztöndíjjal támogatja a Tehetséggondozó Tanács munkáját. Egyetemünk rektora Dr. Tulassay Tivadar 2007-ben a Szenátus döntésével az egyetem tehetséges hallgatóinak felkutatására és folyamatos gondozására Tehetséggondozó Programot hozott létre. A program az Egyetem korábbi professzorának Kerpel-Fronius Ödönnek a nevét vette fel. Őszintén remélem és bízom abban, hogy a Baráti Kör továbbra is változatlan figyelemmel és szakmai segítséggel járul hozzá az eredményes munkához.

(A fényképeket Révay András bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönjük!)

Utóirat: A közelgő év végi nagy ünnepek hangulatának előkészítését is szolgálta a Baráti Kör és a Semmelweis Kiadó közös, művészi kivitelű egyetemtörténeti naptárának kedvezményes árusítása a helyszínen.

forrás: