Dubóczky Gergely, karmester
A harmincas magyar karmester-generáció egyetlen tagja, aki Kocsis Zoltánnal, Fischer Ivánnal és Fischer Ádámmal is dolgozott. A hagyományos repertoár mellett elkötelezett híve a barokk és a kortárs zenének is, számos kortárs mű ősbemutatója és összművészeti előadás fűződik a nevéhez, emellett gyakori közreműködője különböző színházi produkcióknak és operaelőadásoknak is.
Matematikusi diplomája megszerzése után végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmester szakát, ahol summa cum laude diplomázott. Tanulmányokat folytatott New York államban és Bécsben is. Részt vett többek között Eötvös Péter, Erwin Ortner, Sir Simon Rattle, Bertrand de Billy és Daniel Harding mesterkurzusain, a Bard College-ban pedig Maestro Harold Farberman, Leon Botstein és Lawrence Golan irányítása alatt dolgozott. 2014 nyarán a Bayreuthi Ünnepi Játékok ösztöndíjasaként vendégszerepelt a fesztiválon. 2015-ben a Chicagói Szimfonikus Zenekarhoz, 2016-ban a Birminghami Szimfonikus Zenekarhoz hívták meg elővezényelni. 2016 nyarán Portugáliában az Atlantic Coast Karmesterversenyen első díjat nyert.
Friss diplomásként két évig a Nemzeti Filharmonikusok asszisztens karmestere volt Kocsis Zoltán mellett. 2009 óta a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekarának művészeti vezetője és karmestere. Saját projektzenekarával, a Budapest Sound Collective-vel 2013 óta hoz létre kortárs és összművészeti produkciókat. 2014 szeptemberétől a Bartók Béla Konzervatórium Szimfonikus Zenekarának tanára és vezetője.
A Budapesti Wagner-napokon 2015-ben és 2016-ban korrepetitorként és asszisztens karmesterként Fischer Ádám mellett dolgozott. A Budapesti Fesztiválzenekar munkájában először a 2014-es nyári koncertturnén vett részt Fischer Iván meghívására, ahol azóta is rendszeresen lát el karmesteri és asszisztensi feladatokat. A Fesztiválzenekarnál olyan vendégkarmesterek mellett dolgozott, mint Jaap van Zweden, Marek Janowski, Jukka-Pekka Saraste, Robin Ticciati. 2016 novemberében a FIÚK, Fischer Iván fiatal karmestereket bemutató sorozatának első dirigenseként a Zeneakadémián vezényelhette a zenekart.
Az elmúlt években szinte az összes jelentősebb magyar zenekart dirigálta, köztük a MÁV Szimfonikus Zenekart, a Óbudai Danubia Zenekart, a Szolnoki Szimfonikus Zenekart, a Concerto Budapestet és az Alba Regia Szimfonikus Zenekart. 2016-ban a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon bemutatott Kreatív kapcsolatok című kortárs magyar opera zenei vezetője és dirigense, az előadás a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában azóta is műsoron van. 2014-ben zenei főmunkatársként részt vett a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor koncepciójának kidolgozásában, melynek 2017-ben zenei vezetője volt.
2017 nyarán meghívást kapott a gstaadi Menuhin Fesztivál karmesterkurzusára.
Honlapja: http://gergelyduboczky.com/