Telt házas volt a Medikus Zenekar első, Zeneakadémián tartott jótékonysági hangversenye. Az eladott jegyekből befolyt másfél millió forintos bevételt a zenészek az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikának adományozták, ahol az Intenzív Terápiás Osztályon egy új betegfigyelő monitorrendszer vásárlásában jelentett segítséget. Az eszközpark évente több száz súlyos beteg gyermek gyógyítását teheti hatékonyabbá és biztonságosabbá.
Az I. Sz. Gyermekgyógyászat Klinikán már működik az új monitorrendszer, aminek megvásárlásához részben a jótékonysági koncert bevétele is hozzájárult. A monitorok többek között adatokat közölnek a szívműködésről, a légzésszámról és a vérnyomásról, valamint lehetővé teszi az agyi aktivitás megfigyelését is. A központi monitor segítségével az ügyeletes orvosok és szakápolók egyidejűleg az Intenzív Terápiás Osztályon kezelt valamennyi gyermek állapotát figyelemmel kísérhetik.
A március 19-i jótékonysági koncerten elsőként Brahms Akadémiai ünnepi nyitánya csendült fel, majd az est vendégeként Schöck Atala, a Magyar Állami Operaház művésze Mahler Egy vándorlegény dalai című zeneművét adta elő, a program Dvořák Új világ szimfóniájával zárult. A 2008-ban alakult, elsősorban a Semmelweis Egyetem hallgatóiból, és más felsőoktatási intézmények diákjaiból álló Medikus Zenekarnak ez volt az első nagyszabású jótékonysági estje, korábban kisebb koncertet tartottak a Pető András Főiskolán, és a tervek szerint a jövőben rendszeresen tartanának adománygyűjtő hangversenyeket.
(forrás: http://semmelweis.hu/hirek/2017/04/25/15-millio-forint-gyult-ossze-a-medikus-zenekar-i-sz-gyermekgyogyaszati-klinika-javara-tartott-koncertjen)