Medic Orchestra closed a successful year

Ötödik éve dolgozik a Medikus Zenekarral Dubóczky Gergely karmester. A zenekar vezetője úgy értékeli, sikeres évet hagytak maguk mögött, de az idei év még izgalmasabbnak ígérkezik számukra.

A tavalyi évvel kapcsolatban felidézte: a Semmelweis Egyetem tanévnyitó ünnepsége annyira jól sikerült Rossini: A sevillai borbély nyitányával, hogy Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár „elkérte” a zenekart Dr. Szél Ágoston rektortól. Ennek eredményeként játszottak a Szépművészeti Múzeumban az egyetemi tanárok kinevezési ünnepségén. Zúgó tapsvihar volt az előadás végén, ráadásul a zenekarnak nagy dolog volt a minisztériumi felkérés – idézte fel Dubóczky Gergely.
Mérföldkő lehet a Medikus Zenekar életében, hogy az Egészségtudományi Kar idén ünnepli fennállásának negyvenéves jubileumát, melynek alkalmából várhatóan CD-t készül a zenekarral.


Dr. Tulassay Tivadar ajánlotta be a Richard Wagner Társaságnak a zenekart, melynek eredményeként várhatóan Bayreuth-ban játszanak majd. Ez a Wagner kultusz fellegvára, ott található a színház, amit a szerző álmodott meg. Elmenni és játszani egy ilyen helyen – ez olyan lehetőség, ami a profi zenészek közül sem adatik meg mindenkinek – fogalmazott, hozzátéve: szakemberként ez számára is nagy siker. Szerencsére folyamatosan kapunk megkereséseket, játszottunk már fontos nemzetközi konferencia megnyitóján is – tette hozzá.

A zenekar jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt néhány évben. Dubóczky Gergely elmondta: igyekszik egyre komolyabb darabokat adni a csapatnak, és így mindig egyre magasabbra kerül a léc. A tavalyi karácsonyi koncertre is komoly darabbal készültek: Bach Magnificatját adták elő egy kórussal kiegészülve.

A Medikus Zenekar létszáma továbbra sem állandó, a hallgatók egy része folyamatosan cserélődik. Nemrégiben például négy német diák csatlakozott hozzájuk, egyikük profi zenész, második diplomáját viszont orvosként akarja megszerezni. Éppen ezért a próbák is kétnyelvűek. Dubóczky Gergely véleménye szerint a zenekar állandó tagjai egyre több áldozatot hoznak azért, hogy minél jobban teljesítsenek, még a megterhelő tanulmányi időszakokban is sűrűn próbálnak egy komolyabb koncert előtt.

 

forrás: http://semmelweis.hu/hirek/2014/01/10/sikeres-evet-zart-a-medikus-zenekar/